A kezdet

2011.09.22. 22:57

Sziasztok!

Ez a blog amit elkezdtem írni nem arról fog szólni hogy minél többen olvassák, csak azoknak szánom akik érdemben hozzá tudnak és akarnak szólni. Tudja az hogy kinek szánom. A mai szánalmas és mégis gyönyörű világunkról szólna a dolog.Mégiscsak bemutatkoznék ha már elkezdtem írni ezt a blogot. Hogy hogy kerültem ide, miért is kezdtem el. Nincs világmegváltó tervem, nem akarok megtéríteni semmit, egy rohadtul egyszerű figura vagyok aki csak élni szeretne a mai világban, egyszer talán gyereket nevelni benne. Nos ez nem olyan egyszerű mint azt ugye sokan látjátok. Hogy hol kezdődött mindez? Gyerekkoromban sok mindenen átmentem mint sokan rajtam kívül, nem is kezdem el az önéletrajzom írását mert nem ez a lényeg. Ahol mindez kezdődött az 18 éves koromban bekövetkező zenei stílusváltásra vezethető vissza. Addig az időpontig rendszeres látogatója voltam a helyi disco-nak, és nem is láttam a dolgok mögé. Többek között ez is szólal meg bennem hogy ne ítéljem el a mai fiatalokat,bár én korántsem csináltam azt amit mostanában látok sajnos. Szerencsémre bekerültem akkor egy társaságban (és ez minden fiatal jellemében jelentős erővel bír), akikkel leültem beszélgetni és nem azzal foglalkoztunk hogy kinek a ruhája menőbb, kinek a haja áll jobban. Manapság beszélgetésről szó sincs, inkább a buli meg a csajozás. Innen kezdődött el az életem valóságos része úgy gondolom. Soha nem soroltam magam egyetlen egy zenei irányzatba sem, addig a pillanatig is millió zenei stílust hallgattam, és merem vallani hogy a tartalmat kerestem mindben. Amikor ebbe az új társaságba kerültem akkor hallgattam először Alvin és a mókusokat. Na most itt sokan eldobják a láncot, hiszen zeneileg ez rengeteg embertől távol áll. Én a szöveget és a jelentést figyeltem. Érdemes elolvasni a dalok szövegét. Mindegy is. Ettől a pillanattól hallgattam mélyebb jelentését a zenéknek, mind szöveg terén, mind a hangszereken játszó emberek tekintetében.

Hogy jön ez az egész ide? Jogosan kérdezhetitek. Most jövök egy baráti sörözésről. 5-en voltunk ott, mindannyian különböző emberek, mégis jól elbeszélgettünk és barátaimnak vallom őket. Ennek a blognak a megnyitása tulajdonképpen emiatt valósult meg, hogy néha el el gondolkodjunk ezeken a dolgokon. Utálhatok valakit azért mert más? Utálhatom mert más zenét hallgat, mert máshogy áll a haja? Manapság annyi gyűlölet és előítélet van az emberekben hogy azt elképzelni sem lehet. Honnan alakult ez ki? Neveltetés? Társadalom? Sok minden lehet ebben. Én hiszem hogy minden emberben ott van az a gondolkodni vágyó lény, és nem csak mint ösztönlények születtek a Földre.

Ez a kis bevezető csak az előrejelzése volt mindannak amiről majd szeretnék értekezni. Hulla fáradt vagyok, így most nyugovóra térek, holnap korán kell kelni...jó éjt!

A bejegyzés trackback címe:

https://maielet.blog.hu/api/trackback/id/tr713247300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása